| Baranta |
A Barantáról rövidenA Baranta csupán elnevezése a 2001. óta önálló hagyományos harcművészeti ágként bejegyzett és számon tartott hagyományos magyar harcművészetnek. (Az összharcművészeti szövetségek külön sorolják a tradicionális és modern harcművészeti ágazatokat.) Maga a szó – napjainkig Zala és Somogy megye egyes területein maradt fenn – eredetileg harcra, hadjáratra való felkészülést jelentett. Ma azonban nem csupán a harci felkészítése zajlik a barantázóknak és nem csupán harcművészeti képességekre van lehetőségük szert tenni, hanem – pontosan úgy, ahogyan egyéb hagyományos harcművészetek is elvárják – meg kell ismerniük azt a kultúrát, azt a hagyomány- és szokáskészletet, amelyen az adott harcművészet, jelen esetben a Baranta életszemlélete, mozgáskészlete és egész tárháza alapul. Ez a Baranta vonatkozásában tehát a saját magyar kultúránkat, történelmünket, hagyományainkat, népszokásainkat jelenti, az ünnepi szokásoktól, táncoktól a gazdálkodási ismeretekig. Hiszen a botot éppúgy használták eleink harcra, mint táncoláshoz és akár a disznó tereléséhez. A megőrzött, vagy felelevenített mozgáskészleteink korábban a mindennapi élet egyszerű és szerves részét képezték. Ennek megfelelően azt valljuk, hogy a Baranta majdan egyszer akkor fog céljához elérni, amikor okafogyottá válik és megszűnik, mert minden magyar ember életébe szervesen beépülnek a napi tevékenységek közé a hagyományos mozgáselemeink különböző formái. A barantáról bővebben itt olvashat. Baranta tudnivalókTagsági díj: havi 2000 Ft - személyenként 1000 Ft szakosztályi befizetés és családonként 1000 Ft egyesületi tagsági díj. Edzések időpontja: Minden szerdán 18:00 - 20:00 Edzések helye: Jókai iskola (Piliscsaba, Fő út 124.) Azonban mihelyt az idő engedi – azaz márciustól - a Cserkész Lovarda udvarán tartjuk az edzéseket.
Terveink:Íjász oktatás beindítása. Ez nem feltétlenül függ össze a baranta edzésekkel, de nagy lesz az átfedés.
További információ: Szalay Csaba, Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet. ; Tel.:+3620/777-5041
|